A HŐSÖK TERÉRŐL
“Pro Patria! Dunaharaszti közönségéhez!
Egy nemzet jövője csak annyit ér, amennyire becsülni tudja vértanúinak emlékét.”
Ezek a kezdősorai annak a gyászkeretű plakátnak, melyet a vitéz Bányay Géza alezredes vezette Dunaharaszti Hősi Halottak Szoborbizottsága adott ki 1926. augusztus 10-én. A plakát közösségi összefogásra szólította fel az akkori harasztiakat. Az eredmény nem maradt el. Még az év őszén a bizottság megbízta Dedinszky Elemér szobrászművészt, “…hogy pályanyertes gyönyörű művét, a halálosan sérült honvéd megrázó alakját a Hősi Emlék részére kőbe öntse. – Százötven halottunk dicső emléke arra intsen mieinket és utódainkat, hogy a hazát szeretni tőlünk tanuljuk!”
Így született meg községünk hősi emlékműve Dedinszky és Schmidt helyi szobrászok munkája nyomán. A szobrot 1927. október 30-án leplezte le József főherceg az Erzsébet utcával szemben a Fő út Duna felőli oldalán a szigetre vezető lejárónál.
Községünk közepén egy kb. 3,5 holdas ingoványos mocsár éktelenkedett. A területet iszap, nád, süppedő zsombék borította. A régi község vert falú vályogházainak építéséhez innen bányászták ki az agyagot kb. 1914-ig. A közeli bőrgyár bűzös szennyvize nyitott csatornákon folyt a Dunába, mérgezve a környék levegőjét. Nyáron szúnyogok millióit ontotta magából. Többszöri próbálkozás után sem kaptak állami támogatást az áldatlan állapot megszüntetésére, saját erőből kellett megoldani. Ekkor Földváry Aurél, az akkori főjegyző társadalmi mozgalmat indított el. A falu lakosai – akiknek akkori összetétele 40% föld nélküli napszámos, 25% parasztcsalád kis földtulajdonnal, a többi pedig munkás, iparos, kereskedő stb. – egyként sorakoztak fel a kezdeményezés mögé, amelynek eredményeképpen létrejött a község szívében az akkor “…országos viszonylatban is egyedülálló gyönyörű, virágdíszes Hősök-ligete…” A mai Eötvös utcától északra, a Vörösmarty utca és a vasút által határolt homokbányából kezdték feltölteni az ingoványt. A gazdák és fuvarosok saját lovaikkal és kocsijaikkal hordták a földet. Ez a munka azonban nagyon lassan haladt. Abban az időben Havasi András volt a község bírója és a munka szervezője. Ajánlatokat kértek vállalkozóktól a feltöltés elvégzésére. A legolcsóbb ajánlat 12000 pengő volt, a falunak viszont csak 8000 pengője volt erre a célra. A megoldás az lett, hogy iparvágányokat és lóvontatású csilléket béreltek a pestszentlőrinci Orenstein & Koppel cégtől 4000 pengőért és további 4000 pengő munkadíjat fizettek a csillék megtöltéséért. A vontatást Havasi bíró lovai végezték. Erről az eseményről Tornai József is megemlékezik “A lemenő nap dombja” című kötetében. Ezt követte a parkosítás, aminek keretében az 1914-18-as I. világháború haraszti hősi halottai mindegyikének emlékére egy-egy fát ültettek a tér útjai mentén és a fa elé ovál alakú domborúan zománcozott táblát helyeztek el. A táblán a hősi halott neve, születési és halálozási évszáma szerepelt. A liget elkészülte után a hősi emlékművet korábbi helyéről áthelyezték a Hősök terére.
Dunaharaszti községnek – az eddigi ismeretek szerint – 150 hősi halottja volt az I. világháborúban. A frontokon 88-an estek el, sebesülések következtében később 38-an haltak meg, és 24-en eltűntek. Rendfokozatuk szerint: 5 főhadnagy, 2 hadnagy, 1 tiszthelyettes, 1 zászlós, 2 egyéves önkéntes, 3 őrmester, 6 szakaszvezető, 10 tizedes, 4 őrvezető és 116 honvéd.
A Hősök tere és az országzászló 1937. szeptember 26-án lett felszentelve. Jelen voltak Bornemissza Géza miniszter és felesége – aki a zászlóanyai tisztséget vállalta – illetve dr. Krüger Aladár és vitéz Somogyvári Gyula országgyűlési képviselők, akik beszédükben méltatták az ünnepély jelentőségét.
“Halott katonák emlékére teremtették meg ezt a ligetet és ez mégsem temető. A temető a gyász és az elmúlás helye. Ez itt a lelkes emlékezés, a vigasztalást nyújtó lelki találkozás helye. Nem a halottak helye ez, hanem az élő hősök temploma, kiknek lelke itt suttog a fák leveleiben, itt él a nap játszi sugaraiban. És ha ti fiaitokat vesztett anyák, apát nélkülöző gyermekek, férjeiteket sirató hitvesek már nagyon elfáradtatok az élet küzdelmeiben, jertek ki ide, itt vigaszt fogtok találni. Megvigasztal benneteket hőseitek élő, halhatatlan szelleme.”
A kőajkak ezeket mondják: Agyongyötört testünk Isten tudja, hol porladozik, de a lelkünk itt él a fák lombjai között, itt remeg a fűszálak harmatcseppjein. Vigyázva, féltve őrizzétek a dicsőségüket hirdető ligetet, még akkor is, ha nincs köztük olyan, aki a ti családotokból való. Válasszatok ki magatoknak egyet-egyet a sok névtáblácska közül, és halottak napján, más ünnepen vigyetek ki oda egy szál virágot. Jusson mindig eszetekbe, hogy hőseink mindannyiunkért adták oda életüket és emléküket megőrizni, ápolni minden igaz magyarnak legszentebb kötelesség.”
Gáll Sándor