2014. november
Balogh József Zsolt

2014. NOVEMBER – A HÓNAP KIÁLLÍTÁSA
Balogh József Zsolt

Kecskeméten születtem, jelenleg Izsákon élek.
Szappanos István korrektúrája mellett kezdtem el rajzolni, majd a Tömörkény István Képzőművészeti Szakközépiskola szobrász szakán tanultam. Később a kiskőrösi Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségiztem. 2009-ben végeztem az Szegedi Egyetem főiskolai rajztanári szakán, ahol három évben is helyezést értem el festészet kategóriában. Majd Budapesten 2009-ben az országos diákköri versenyen különdíjat kaptam szintén festészet kategóriában. 2011-ben Kecskeméten elnyertem a Bozsó János ösztöndíjat.

1992-től kezdve fordultam egyre inkább a festészet felé Szappanos István illetve Bruncsák András festőművészek vezetésével. A Hajósi Alkotó Táborban Matteo Massagrande korrigálásával dolgozom rendszeresen. Több alkotó tábor látogatója és állandó résztvevője (Hajós, Veránka, Izsák, Ágasegyháza, Kecel, Bükkzsérc, Szügy, Tiszakécske, Bugac), az izsákinak egyik szervezője is vagyok.

Csoportos kiállításaim mellett egyéni tárlatokat is rendeztem Izsákon, Ágasegyházán, Kecskeméten, Kiskőrösön, Tabdiban, Komárnóban.

November hónap folyamán a dunaharaszti művészetbarát közönségnek mutatom be alkotásaimat a Városi Könyvtár Mini Galériájában rendezett tárlaton.

Leave a Reply

*