2013. február
Bánhídi Gáborné Szilágyi Piroska emlékkiállítása

2013. FEBRUÁR – A HÓNAP KIÁLLÍTÁSA
Bánhidi Gáborné Szilágyi Piroska
emlékkiállítás

Hosszú és súlyos betegség után 68 évesen örökre távozott  egy festőtársunk Bánhidi Gáborné Szilágyi Piroska. Élete nehéz, küzdelmes volt. Nagyvárad melletti faluból 4 gyermekét egyedül nevelve földönfutóként érkezett Dunaharasztira 1989-ben. Megélhetéséhez minden munkát elvállalt. Betegeket ápolt, öregek otthonában fodrászként és kisegítőként, majd az iskola, óvoda konyháján dolgozott.  Istenhite elvezette hamar a haraszti baptista egyház hívei közé, akik befogadták, és testvérként segítettek új otthona felépítésében. Támogatásukat, szeretetüket élete utolsó pillanatáig érezhette.
A művészetek iránti nyitottságát és tehetségét gyerekkorában hamar felfedezték az iskolában, de ez irányban a család anyagi nehézségei miatt nem tanulhatott tovább. Felnőtt korában jutott el a három éves Festőművészeti Szabadegyetemre még Erdélyben. Magyarországon a Pest Megyei Közművelődési Intézet továbbképzésében, festőtáboraiban fejlesztette tudását. A Szigetszentmiklóson létrejött képzőművészeti csoport munkájában éveken keresztül vett részt. 2009-ben a XX. Amatőr Artium Esszencia Tárlaton neves szakmai zsűri által került beválogatásra a legjobbak közé „Szakállas férjem” című pasztell alkotása. Ezzel a művel az országos biennálé és verseny különdíját is megkapta. 2005-ben és 2009-ben kiállítása volt a Városi Könyvtár Mini Galériájában. Meleg hangon nyilatkozott a Dunaharaszti Hírekben, mi mindent köszönhet a dunaharasztiaknak, kiktől milyen biztatást, erkölcsi támogatást kapott képzőművészi tevékenysége folytatására. Vendégkönyvébe szeretett városának régi képeit, „Dunaharaszti anno” képeslapsorozatot fűzte be. 2010-től a Dunaharaszti Művészetbarátoknak is tagja lett a József Attila Művelődési Házban. Rendszeresen eljárt a képzőművészeti foglalkozásokra, megismerkedett  Haraszti hivatásos képzőművészeinek munkáival, új technikákkal. A festőversenyeken is aktívan részt vett,  ebben még a betegségei sem akadályozták. Ha eljönnek megnézni a kiállított képeket, megérintheti Önöket egy szerény, visszahúzódó, de szeretet adni tudó érzékeny művész-ember személyisége.
A küzdelmes élet után nyugodj békében Piroska!
Búcsúznak Tőled festőtársaid és a Dunaharaszti Művészetbarátok
Várja Önöket a Városi Könyvtár Mini Galériájában Bánhidi Gáborné Szilágyi Piroska utolsó kiállítása 1 hónapon át.

Leave a Reply

*