2012. január
Borsos Mária Magdolna

2012. JANUÁR – A HÓNAP MŰVÉSZE
Borsos Mária Magdolna

Budapesten születtem, sokáig ott is éltem, majd kanyargós életutam Szegedre vitt. Közel tíz évet töltöttem a napfény városában. A szegedi emberek kedves közvetlensége nagyon megkapott, de egy újabb fordulat elvezérelt onnan Dabasra, most pedig ismét Budapesten élek.
Már jó néhány éve annak, hogy eredeti foglalkozásomtól elkanyarodva – jogász voltam valaha – merőben eltérő területen működöm. Először csak kedvtelésből, most már azonban minden időmben a kézművességgel és a festészettel – ezen belül az ikonfestészettel – foglalkozom.
A művészetek szeretetét részben édesanyám, – aki nagyon szépen rajzolt, – részben apai nagyanyám oltotta belém. Nagymamámtól tanultam meg szőni még gyermekkoromban, s mivel apai ágon Erdélyből származunk, elsősorban a székely motívumokat kedvelem a szövésben.
Szegedi éveim alatt a görög katolikus egyházközség Damaszkuszi Szent János ikonfestő körében cseréltem tapasztalatokat a többi ikonfestővel.
Hat évig vezettem tájkép-, ikonfestő és Tiffany tanfolyamokat a pesterzsébeti művelődési házban, a Csiliben.
Régebben főleg tojástemperával dolgoztam alapozott fatáblára, néhány éve azonban inkább az olajfestéket használom vászonalapra.
Valószínűleg a színek szeretete okozza, hogy néhány éve Tiffany- és ólomüveg technikával is dolgozom.
A Damaszkuszi Szent János ikonfestő kör kiállításán Hodigitria Mária ikonommal vettem részt, két önálló kiállításom volt a szegedi Juhász Gyula Művelődési Házban, tanítványaimmal pedig közös tárlatom az Ifjúsági Házban, valamint a Százszorszép Gyermekházban. Kiállítottam még a dabasi Anna Karolina Rendezvényházban, a dabasi Halász Móricz Kúriában, s tanítványaimmal közösen a Csiliben. Két éve a zsűri beválogatta egyik ikonomat a Vajdahunyad Várában rendezett kiállításra.
Nagy örömmel tölt el, hogy bemutathatom néhány festményemet a dunaharaszti közönségnek is a Városi Könyvtár Mini Galériájában, s bízom benne, hogy sikerül kellemes perceket szerezni a tárlatlátogatóknak.

Leave a Reply

*