2012. április
Fodor Árpádné Marika

2012. ÁPRILIS – A HÓNAP MŰVÉSZE
Fodor Árpádné Marika

Budapesten születtem, de mindig Dunaharasztin éltem.
Elhivatottságot éreztem a pedagóguspálya iránt, ezért óvónő lettem. A 3-7 éves gyermekek nevelése az egyik legszebb, s egyben legnehezebb pedagógiai feladat. A gyermekek érdeklődésének felkeltésekor igyekeztem megmutatni, hogy a világ tele van szépséggel, amely mellett nem szabad érzéketlenül elmenni. Meg kell állni egy pillanatra, s gyönyörködni kell benne!
Szenvedélyesen szerettem a hivatásomat, s most nyugdíjas éveimben jött el az ideje annak, hogy titkon dédelgetett másik szenvedélyemnek a festészetnek is hódoljak. A József Attila Művelődési Házban működő „Művészetbarátok Körében” sok kedves alkotótársat ismerhettem meg. Boldog vagyok, hogy Nyári A. Ildikó festőművész személyében olyan tanárra leltem, akinek lelki finomsága áthatja alkotásait. Ő a példaképem. Másfél éve irányítja munkámat. Az akvarell, az akril és a pasztelltechnikák mellett újabb festészeti módszerek kipróbálásra ösztönöz.
Az alkotás sikerélményhez juttat, éppen úgy, mint az óvódapedagógusi pályám során a rám bízott gyermekek nevelése, oktatása.
Munkáimat most először mutatom be, itt a Városi Könyvtár Mini Galériájában. Szeretettel várom barátaimat, volt kollégáimat, egykori növendékeimet, ismerőseimet és minden kedves érdeklődőt tárlatomra! Köszönöm a megtisztelő lehetőséget.

 

Leave a Reply

*