2011. NOVEMBER – A HÓNAP MŰVÉSZE
Gellér Erzsébet
„Időről időre nézz meg jól magadnak valamit, Amit nem emberi kéz alkotott: Egy hegyet, egy csillagot, Egy patak kanyarulatát. Akkor bölcsesség és türelem tölt majd el, És mindenek felett a bizonyosság, Hogy nem vagy egyedül a világban.” Sydney Lovett |
A Kecskemét környéki tanyavilágban nőttem fel. Innen hoztam magammal a természet, a munka és az emberek szeretetét, és ezt próbálom festményeimen megörökíteni.
Ez a vágy a szívem mélyén mindig élt bennem, de csak az utóbbi 10 évben sikerült megvalósítanom a festésen keresztül. Képeim fákat, tájakat, virágokat ábrázolnak, de az emberekről szólnak.
Mestereim voltak Bálványos Huba grafikus művész, Fiók László festőművész és Koós Péter grafikusművész.
Eddig négy megyei kiállításon vettem részt Érden, Monoron, Vácott és Dabason. Volt egy önálló kiállításom a Csepeli Nagy Imre Művelődési Központban, valamint többször bemutatkoztam a Dunaharaszti Könyvtár Mini Galériájában. Önálló kiállításom volt még Tápiószentmártonban is két alkalommal. Csoportos tárlatokon vettem részt a Szigetszentmiklósi Alkotói Kör, valamint a 2010-ben alakult Dunaharaszti Művészbarátok Körének tagjaként.
Köszönet érte a családomnak, akik biztatnak és támogatnak, valamint Dunaharasztinak és Tápiószentmártonnak, hogy munkáimat már több alkalommal mutathattam be a kedves közönségnek.
Kiállításom megtekintésére szeretettel várom minden ismerősömet és az érdeklődő nagyközönséget.