2011. MÁRCIUS – A HÓNAP MŰVÉSZEI
Az “Üvegvarázs” Üvegfestő Stúdió
alkotói
2005. óta alkotunk a Csili Művelődési Központban Homoki Anikó üvegművész vezetésével.
2006-ben mutatkoztunk be először Dunaharasztin, a Városi Könyvtár Minigalériájában, ez már a második alkalommal, hogy a dunaharasztiaknak megmutathatjuk alkotásainkat. Az első bemutatkozás óta több önálló kiállításunk volt Csepelen, Pesterzsébeten és a Hotel Flamenco szállodában Budapesten.
Úgy hisszük, hogy szakmailag is sokat fejlődtünk, és megtanultunk közös munkákat is készíteni, pl.: Szent Erzsébet szárnyasoltárt. Nem csak képeket, hanem használati tárgyakat és dísztárgyakat is szívesen készítünk. Pályázaton indulunk, újabb technikákkal kísérletezünk, és tematikailag is próbálkozunk új lehetőségekkel. Szívesen veszünk részt közösségi munkákban. Nyaranta alkotó táborban dolgozunk, ahol újabb szép alkotások készülnek, és még a barátságok is jobban elmélyülnek. Néhány új taggal is bővült csoportunk.
Homoki Anikó, Fekete Józsefné, Kemenczés Zsuzsa, Godánné Tamási Ibolya, Iványi Erzsébet, Dr. Sturcz Zoltánné, Hörcsökiné Szabó Júlia, Kassainé Botykai Éva és Wolf Zsuzsa várja szeretettel az érdeklődőket 1 hónapig legszebb alkotásaikkal a Városi Könyvtár Minigalériájában rendezett kiállításán.