2010. október
Gáll Sándor fotói Altdorf bei
Nürnberg testvérvárosról

2010. OKTÓBER – A HÓNAP KIÁLLÍTÁSA
ALTDORF BEI NÜRNBERG
fotókiállítás

1993. szeptembere óta Altdorf bei Nürnberg a testvérvárosunk. Az elmúlt évek alatt számtalan küldöttsége megfordult a mi városunkban, és sok gyerek és felnőtt, diák és sportoló, helyi politikus és pedagógus, hagyományőrző táncos és kórustag jutott el a mi városunkból is a gyönyörű szép kisvárosba. Iskolák, családok, intézmények között szövődött az évek során tartós baráti kapcsolat.

A partnerkapcsolat működik, hol intezívebben, hol egy kicsit kevésbé, de Altdorf városa a mi igazi és szoros kapcsolatunk Európa nyugati része felé. A város maga gyönyörű, történelmi hangulatú tornyokkal, épületekkel és hagyományokkal Bajorországban, Közép-Frankföldön, Nürnberg megyében.
Néhány fotó segítségével szeretnénk most bemutatni a dunaharasztiaknak, akiknek még nem volt szerencséjük személyesen is megcsodálni, megismerni ezt a hangulatos, vonzó várost, mely idestova lassan 20 éve már minket is testvérvárosának fogadott.

Októberben és novemberben várjuk az érdeklődőket fotókiállításunkra a Városi Könyvtár Minigalériájába, ahol Gáll Sándor kollégánk színes pillanatképei elevenítik meg számunkra a német kisváros miliőjét, hangulatát.

Leave a Reply

*