2009. SZEPTEMBER – A HÓNAP MŰVÉSZE
BÁNHÍDI GÁBORNÉ SZILÁGYI PIROSKA
festőművész
Erdélyben, Élesden születettem 1945-ben, Szilágyi János és Ibolya harmadik gyermekeként egy bátyám és egy nővérem után. Már gyermekként sokat betegeskedtem. Minden örömöt a szépséges erdélyi tájak csodálata jelentette számomra. Talán ezért is kezdtem már nagyon fiatalon rajzolgatni. Tanárom, aki felfedezte különleges készségemet, javasolta szüleimnek, hogy képeztessenek tovább. Anyagilag azonban ez megterhelő volt a család számára. Így felnőttként, négy saját gyermek mellett önszorgalomból érettségiztem le, majd beiratkoztam egy hároméves festőművészeti szabadegyetemre. Ott Kristófi János volt a tanárom. Az ő támogatásával kitűnő minősítéssel festőművész diplomát szereztem.
1987-ben súlyos beteg lettem. Műtétek sora következett, majd egy vírusfertőzés tett gyógyíthatatlan beteggé. De én betegen is igyekszem teljes életet élni. Megmaradt a szép iránti érzékem, szeretek rajzolni, festeni.
Sok képet festettem azóta is. Többet el is ajándékoztam, hogy másoknak örömöt szerezzek. Festményeimből jutott Erdélybe, Magyarországra, ismerősöknek, barátoknak, gyógyító orvosoknak. Harmadik éve, hogy aktívan továbbképzem magam a Pest Megyei Közművelődési Intézet szervezésében. Eddig csak olajjal festettem. De már tanulom a kréta- és az akvarelltechnikát. Műveimmel bejutottam a Pest megyei Amatőr Művészek Tárlatának megyei és országos kiállításaira.
A Dunaharaszti Városi Könyvtár Minigalériájában most már másodszor mutatkozom be képeimmel. Szeretném újra megörvendeztetni a Dunaharasztin élő ismerőseimet, szeretteimet és mindazokat, akiknek alkotásaimmal örömöt tudok szerezni.