2009. MÁRCIUS – A HÓNAP MŰVÉSZE
STRASSERNÉ KREISZ MÁRIA
Dunaharasztin szinte mindenki ismeri Őt. Hivatása szerint virágkötő, Rákóczi-ligeten saját virágüzletet vezet.
Szabadidejében régóta gobelinezik. Nem sokan tudják ezt róla, hiszen még csak egyszer mutatkozott be, évekkel ezelőtt a József Attila Művelődési Ház műkedvelő művészek és kézművesek kiállításán. Most a Városi Könyvtár Minigalériájába hozta el 12 év óta folyamatosan készített szép képeit, hogy bemutassa az ismerősöknek, gobelinkedvelőknek.
„Szeretem a természetet, szakmám és munkám által is vonzanak a virágok és a szép tájak. A napraforgó a kedvencem. Egy napraforgós kép volt az első munkám is, azzal kezdődött minden… Ha kirándulások során meglátok valami szépet, mindig arra gondolok, hogy ezt is szeretném viszontlátni a falon is. A kézimunkázás egyébként is egy nagyon kellemes kikapcsolódás, megnyugtató pihenés, miközben az ember mégis alkot, valami szépet csinál, amivel önmagának és másoknak is örömöt okozhat. Sok képet adtam már én is ajándékba, aminek mindig nagyon örültek a rokonok és a barátok. Remélem képeim a könyvtárlátogatók tetszését is elnyerik.”
Strasserné Kreisz Marika gobelinképei egy hónapig lesznek láthatók a Városi Könyvtár Minigalériájában.