2009. MÁJUS – A HÓNAP MŰVÉSZE
SZABÓ ÁGNES
keramikus
1954-ben Budapesten születtem. 1975-ben keramikus mestervizsgát tettem, majd 13 évig egy vállalatnál tervezőként és kerámia festőként dolgoztam.
1988-tól szabadfoglalkozású alkotóművészeti tevékenységet folytatok, egyrészt mint keramikus nagy tételben kerámiákat készítettem, másrészt mint selyemfestő dolgozom. Számos kiállításom volt már alkotásaimból: Hilton, Mercuri és Rubin hotelekben, Szigetszentmiklóson és a dömsödi művelődési házban. Évekig voltam keramikusa az Art Fleur virág- és dekornagykereskedésnek.
Gyermekkori álmom sajnos csak 50 évesen teljesült: eljutottam egy ásatásra, és a M0-ás feltárás kerámia leletanyagát ragasztottam. Talán a sok összerakható cseréptöredék hozta, de megfogott a szépsége, és nem ereszt. Nagyon szeretem a hivatásom, és azt gondolom, hogy az épületeknek, falaknak szükségük van efféle díszre, hogy ezáltal egyedivé válhassanak, formálódjanak tulajdonosaik igénye és az én művészi elképzelésem szerint.
Komplett kerámia műhelyem van. Szívesen foglalkoznék fiatalokkal, gyerekekkel, akiket érdekel az anyagművesség. Remélem, ez nemcsak álom marad, hiszen még a felnőttek között is sokakat érdekel a régészet és a letűnt korok felidézése a kerámiákban.
Most egy hónapig a Városi Könyvtár Minigalériájában mutatom be a kedves érdeklődőknek alkotásaim egy részét. Kérem, nézzék meg. Várom Önöket.