canada goose sale canada goose jas canada goose sale http://www.canadagoosestore.be/

2015. június – július
N. Sebestyén Katalin

2015. JÚNIUS-JÚLIUS – A HÓNAP MŰVÉSZE
N. Sebestyén Katalin

A vadregényes Maros partján születtem, általános iskolai tanulmányaimat is itt fejeztem be, majd gyors- és gépíróként szakvizsgáztam. A különböző művészi tevékenységek már kisgyermek koromtól jelentős szerepet töltenek be életemben. 18 évesen férjhez mentem, majd négyévenként született meg három gyermekem. Sajnos a házasságom nem volt zökkenőmentes, elváltam. A hányattatott életemre jellemzőek voltak tragédiák, melyek mind fizikai testemre, mind lelki világomra negatív hatást gyakoroltak. A második férjem művészi tevékenységeimben jelentős szerepet vállal, s tölt be. Számomra fontos a Föld megóvása, a védtelen állatok megvédése, s kutatom a végtelen Univerzum rejtélyeit. Őszintén hiszem, hogy a világ jobbra fordul, ami egy emberközpontúbb, mindenki számára élhetőbb környezetet teremt, valamint bízom abban, hogy odafigyeléssel tisztábbá tehetjük Földünket, s a természeti kincseink gazdaságosabb használatával meghosszabbíthatjuk szeretett bolygónk életét.

Festészeti alkotásaimat legfőképpen a Föld és az univerzum kölcsönhatása, a természeti jelenségek jellemzik.

A naplemente, a csillagászok által feltérképezett események, a különböző természet adta látványosságok, tájak, a fák, a víz, és a virágok ihletnek meg.

Műveimet elsősorban temperával, akrillal vászonra, farost lemezre, akril papírra, kartonra festem.

Rendszeresen vannak önálló kiállításaim, valamint csoportos kiállításokon is megtekinthetőek műveim. Az írásaim és verseim is rendszeres publikációban részesülnek, több különböző antológiában olvasható.

Az idén is volt már önálló kiállításom februárban a “Lilaköd” Könyveskávézóban, azon kívül meghívást kaptam Kecskemétre a Csillagászati Egyesületbe, természetesen legfőképpen a csillagászati alkotásaimból. Ezen kívül az idén ismét kiállításom lesz az UNIO Galleryben.

Tagja vagyok az Örkényben működő Szabad Szalonnak, a David Arts Irodalmi és Képzőművészeti Szekciójának, az Amatőr Festők Társaságának, a Gyálon működő Festő Körnek, valamint a Monoron működő Kézműves Klubnak, ahol a Klub vezetőhelyettesi szerepét töltöm be.

Két alkalommal részesültem David Arts Alkotói Nívódíjban.

Jelenleg a Szinopszis Szakképző Intézetbe járok, ahol szeretném elsajátítani a rajzolás és festészet csínját-bínját, hogy minél tökéletesebb alkotásokkal gyönyörködtethessem meg alkotásaim nézőit.

Június hónapban Dunaharaszti közönségének mutatom be alkotásaimat a Városi Könyvtár Mini Galériájában.

 

Leave a Reply

*

1 × 4 =