canada goose sale canada goose jas canada goose sale http://www.canadagoosestore.be/

2014. május
Kisfalvi Judit

2014. MÁJUS – A HÓNAP KIÁLLÍTÁSA
Kisfalvi Judit

Édesanyámmal 1991-ben költöztünk Dunaharasztira. Már kisiskolás éveimben is szerettem rajzolni, festeni, és ez az évek során csak fokozódott.

Kipróbáltam sok  képzőművészeti technikát, évekig szinte a foltvarrásnak szenteltem a szabadidőmet. Először gyermekemnek varrtam képeket, takarókat, majd egyre bonyolultabb és időigényesebb munkákat is sikerült készítenem. Szigethalmon, a szabadidő központban is van kiállított darabom.

Néhány éve újra elővettem a ceruzáimat és ecseteimet is. Az alkotás örömmel tölt el, jóleső érzés valamit létrehozni, lerajzolni, lefesteni. A Dunaharaszti Művészetbarátok Körének tagja vagyok. Tavaly részt vettem a József Attila Művelődési Ház által meghirdetett festőversenyen, amelyen egy arcképemmel harmadik díjat nyertem.

Rajzaimat, festményeimet és foltvarrott munkáimat most egy hónapig a Dunaharaszti Városi Könyvtár Mini Galériájában megtekinthetik az érdeklődők.

Leave a Reply

*

12 + 10 =